Szerző: aranykez | júl 21, 2022 | Határtalanul Projekt
A pályázat célja a Délvidék, Vajdaság jobb megismerése, a vajdasági magyarok, főleg a fiatalok életébe való belelátás képessége, ismerkedés a testvériskola diákjaival. A nagybecskereki Nicolai Tesla partneriskolánkkal közös projekt sikeres megvalósítása. A projekt témája a középkori Magyarország és a keresztény világ összefogása a török hódoltság megszüntetésére, a végvári vitézek életének, hétköznapjainak feltérképezése, életmódjuk a végeken, korhű viseletek és fegyverek tanulmányozása és rekonstruálása. Az együttműködés már több évre vezethető vissza, korábbi években már kétszer járt iskolánk a Délvidéken, Törökbecsén, Újvidéken és Szabadkán a Rákóczi Szövetség által támogatott programok keretében, ahol együtt ünnepeltük a helyi magyar közösséggel március 15-ét. A nagybecskereki Nicola Tesla Középiskolával Báló Tibor azóta sajnos elhunyt tanár úr javaslatára vettük fel a kapcsolatot. Báló Tibor a Rákóczi Ferenc Ifjúsági Szervezet vezetője, valamint a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület elnöke volt, akinek hívására 2019.márcisu 15-én iskolánk látogatást tett Törökbecsén a helyi általános iskolában és ahol együtt ünnepeltük március 15-ét. Ekkor alkalmunk nyílt meglátogatni a nagybecskereki középiskolát is, az iskola igazgatónője Szervo Mária nagyon örült a megkeresésünknek és nyitott volt az együttműködésre. Sajnos a 2019-es projekt a Covid-19 járvány miatt többször halasztódott, végül a mi utazásunk 2021. 07.05-09. között valósult meg, amely során számtalan várat Újvidék, Péterváradi erődöt, Belgrád-Nándorfehérvári várat, Zimony várát benne a Hunyadi tornyot, Galambóc, Szendrő és Szabács várát látogattuk végig. Út közben ellátogattunk Nagybecskerekre is, ahol a partneriskolával közösen megosztottuk tapasztalatainkat és az első művek elkészültek. A partneriskola utazása a szerb kiutazási szabályok miatt csak idén 2022. 07.01-05. között valósult meg. Partnereinknek is bőven volt lehetőségük a magyar végvárrendszert tanulmányozni utazásuk során, kicsiben a Dinnyési várparkban, nagyban Veszprémben, Várpalotán, Csókakőn, a Balaton Felvidéken Nagyvázsonyban, Siklóson és Tapolcán, és nem utolsó sorban a török kori emlékeket Székesfehérváron a Török udvart, illetve a fantázia szülte csodálatos építményt a Bory-várat egy városnéző séta alkalmával. Az elkészült alkotások bemutatására és tapasztalatcserére is volt lehetőség a Velencei tó partján, nyár lévén ideálisabb helyszínt nehezen lehet elképzelni ettől.
1. nap: kora reggeli indulást követően elhagytuk Székesfehérvárt és Röszke felé vettük az útirányt, Röszkét elhagyva érkeztünk meg Szerbiába, azaz a Vajdaságba. Első állomásunk Szabadka volt, ahol rövid városnézés során megcsodáltuk a városháza épületét kivűlről és belülről is szakavatott vezetéssel, sőt elcsíptünk egy zongorahangversenyt is a díszteremben. Ezután betértünk egy ortodox templomba és a szabadkai zsinagógába, majd megcsodáltuk kívülről a Magyar Színház épületét. Innen szálláshelyünkre utaztunk tovább, ahonnan csillagtúra szerűen látogattuk végig a tervezett helyszíneket.
2. nap: meglátogattuk a partneriskolánkat Nagybecskereken, átbeszéltük velük a közös projekt egyes lépéseit és a két iskola tanulói ismerkedtek egymással sajnos csak az iskolán kívül, mivel a járványügyi előírások miatt az épületbe nem mehettünk be. Ezután Óbecsén és Törökbecsén jártunk, ahol a helyi ifjúsági kör néptáncműsorát néztük meg.
3. nap: Utunkat folytatva ellátogattunk Újvidékre és Péterváradra, ahol a legnagyobb monarchiabeli erődrendszert jártuk végig, a hídon átkelve megtekintettük Újvidék belvárosát is.
4. nap: a török védelmi vonal mentén megtekintettük Karlócát, a török-magyar békekötés helyszínét, innen tovább indultunk Szalánkeménre, ahol a vár és a csata emlékhelyeit néztük meg, majd átkeltünk a Dunán és Zimonyban a Hunyadi tornyot látogattuk meg, majd a délutánt Nádorfehérvár felfedezésével töltöttük. Belgrádba érkezést követően a nagy melegben hősiesen helytállva a hátsó kapu felől közelítettük meg a várat és a vár udvarát, ahol az egyetlen magyar nyelvű táblánál leróttuk tiszteletünket a várvédő hősök előtt. Késő délután szabadprogram volt Belgrád belvárosában a sétáló utcán, fagyizás, séta, vásárlás.
5. nap: az utolsó nap az Al-Duna felé vettük az irányt, ahol Galambóc, Szendrő és Szabács várát néztük meg, anyagot gyűjtöttünk a közös projekthez, Galambóc vára nagyon gazdag gyűjteménnyel szolgált mind a viseletek mind a fegyverek tekintetében a kilátásról a várból nem is beszélve. A várlátogatást követően hajóra szálltunk és lehajóztunk az Al-Dunán egészen a Vaskapuig, mindez maradandó élményt nyúktott tanárnak diáknak egyaránt. Természetesen az irodalmi, földrajzi, gazdasági vonatkozásokat is bevontuk a vezetésbe, megemlítettük Jókait és az Aranyembert, ami kötelező olvasmány a középiskolában. Innen már hazafelé vettük az irányt, késő este érkeztünk meg Székesfehérvárra.
Szerző: aranykez | júl 19, 2020 | Határtalanul Projekt
HAT-19-03-0008- as számú sikeres pályázat beszámolója
Többszöri nekifutásra 2020. június 24-én végre nekiindultunk, hogy a sikeres pályázatunkat
megvalósítsuk.
- nap: kora reggeli órákban indultunk buszunkkal Székesfehérvárról és Horvátország fővárosa felé vettük az irányt. Zágráb számos magyar vonatkozású műemlékét megtekintettük. A Szent László által alapított székesegyházat, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc temetkezési helyét, Dolac helyi piacát, Kamenita Vrata-át (Kőkapu)
egykori Gradec város kapuja, mely városrész IV. Bélának köszönheti a fejlődését. A Szent Márk székesgegyházat, a parlamentet Szábort, a magyar korona országaként Horvátországnak saját törvényei és országgyűlése volt, amelynek feje a horvát bán
volt. Itt a báni palotában élt egykor Jelasics is. Sétánkat a várban található Lotrscak- toronynál folytattuk, ahol minden nap ágyúlövéssel üdvözlik a helyieket és az ide látogató turistákat. Siklóval lejutottunk vissza városba, ahol a főtéren, a Jelasics téren fejeztük be sétánkat, Jelasics szobránál.
- nap: a Krk szigeten lévő szállásunkról indulva Fiume/Rijeka és Abbázia/Opatija irányába tartottunk. Fiumében megtekintettük a Mária mennybemenetel templomot, a ferde tornyot, a Szent Vid templomot, aki a város védőszentej is egyben, és amely Jókai nevelt lányának és Feszty Árpád esküvőjének helyszíne is volt egykor. Jókai előszeretettel töltötte itt a nyarakat, Fiume a jó klíma miatt kedvelt üdülőhely volt.
Innen a Tengerészeti Múzeumhoz mentünk, ami egykor Kormányzósági palota volt (Hauszmann Alajos tervezte), két emléktáblát is láttunk út közben Jókai emléktáblája az egykori Európa szálló falán található, Baross Gábor a „vasminiszter” emléktáblája pedig a kikötőben. A kikötő mai formájában is nagy élmény volt, itt készült a Szent
István csatahajó, a kikötői bakok máig őrzik a Budapest feliratot. Számos épület származik az osztrák-magyar monarchia korszakából Nemzeti Színház, a piac vásárcsarnokai, a kormányzósági palota, a vasútállomás.
Opatija/Abbázia az egykori elit kedvelt üdülőhelye volt, itt található a horvát hírességek sétánya, az egykori halászfalu emlékére egy kis kikötő a halász szobrával, Lungomare sétány, Kvarner hotel, Villa Angiolina, a botanikus kert, lány a sirállyal szobor, modern kikötő. Mivel az idővel szerencsénk volt, így alkalmunk volt fürdésre is.
- nap: az isztriai félsziget további kikötővárosait látogattuk sorra, Porecben megnéztük a gyönyörű Eufráziusz bazilikát, a püspöki palotát, a keresztelőkápolnát, a kőtárat és a harangtornyot, itt található Siófok város parkja is. Rovinjban barangoltunk egyet az óvárosban, megnéztük a régi lakóházakat, a velencei óratornyot, a feltöltött csatorna helyén lévő piacot, a régi kikötőt, amit már a velenceik is használtak, a város felett magasodó Szent Eufémia templomhoz is felmásztunk a kis hangulatos sikátorokon keresztül. Maga a templom a város egyik jelképe, ókeresztény mártírról nevezték el, akinek a kőkoporsója Konstantinápolyból került ide, a templom tornya velencei stílusban épült.
Pula jelentős kikötő volt az osztrák-magyar monarchia idején, itt található az egykori hajógyártó üzem területe is. Az amphiteátrum a római korból származik, az egyiklegjelentősebb műemlék, itt föld alatti kiállítást nézhettünk meg a Földközi tenger kereskedelméről. Az óvárost a kettős kapu, Sergius diadalíve, régi városháza, Augustus temploma és római mozaikok díszítik.
- nap: Krk sziget: az utazás negyedik napján Krk szigetet jártuk körbe, Krk városban megtekintetük a kikötőt, a Frangepán erődítményt, a katedrálist, a püspöki palotát, a városfalakat is körbejártuk a 4 városkapuval, a városházát, és az óratornyot, a ferences és bencés kolostorokat. Punat- ban hajóra szálltunk és elhajóztunk Kosljun kolostorszigethez, ahol nagyon gazdag etnográfiai, hajózási, földtani, numizmatikai, régészeti és szakrális kiállításokat láthattunk. Magát a szigetet is körbe sétáltuk, megtekintettük a keresztutat és a temetőt. Az egykor bencés, a XV. század óta ferences kolostor mély benyomást tett ránk. Innen visszahajóztunk Punatba, ahol ismét lehetőség adódott fürdésre.
- nap: Ljubljana, Krk szigetet elhagyva Szlovénia, Ljubljana felé vettük az irányt. Itt látogatást tettünk a szlovén parlamentben, ahol a magyar nemzetiségnek is képviselete van. A belvárosban tettünk egy hosszabb sétát közösen, a Kongresszusi téren, Orsolyita templom, egyetem, Filharmónia épületei, Pestisoszlop, és Aemonai polgárok
szobrának másolatait láttuk. A Ljubjanica folyó partján sétálva láttuk a Hármas hidat, Presern szobrát, a ferences templomot, a városházát, a várat, ahol Batthyányi Lajos raboskodott egykor. Szent Miklós székesegyház, vásártér, Plecnik árkádok és a Sárkányos híd volt még emlékezetes, ami a város egyik szimbóluma. A parlamentben
találkoztunk a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével, Lendva Község alpolgármesterével, Horváth Ferenc parlamenti képviselővel. A közös program parlamenti látogatással ért véget. Innen már fájó szívvel indultunk hazafelé.
Székely Krisztina, 2020. 06.29.
Szerző: aranykez | máj 19, 2019 | Határtalanul Projekt
2019. április 13-27
Az idén április 23.-a és 27.-e között a Felvidéken jártunk, és a Rimaszombati iskola diákjait ismerhettük meg. Utazásunk első napján, délután Alsósztregován jártunk ahol tárlatvezetéssel megnéztük a Madách kastélyt.
Ebben a kastélyban írta Madách Imre nagy művét, Az ember tragédiájá-t .
A kastély termeit is az Ember tragédiája színeinek megfelelően rendezték be.
Alsósztregováról a Füleki várba mentünk, ami egy egykori vulkán lekopott bazaltperemére épült középkori erődítmény. A vármúzeumban megismer-kedtünk a város és a vár történetével, és láttunk egy nagyon izgalmas paleontológiai tárlatot is.
A második nap nagy részét Rimaszombaton, a testvériskolánkban lévő diákjaival töltöttük.
Megismerkedtünk átadtuk az ajándékokat és dolgoztunk a közös projektfeladaton.
Összeállítottuk és befejeztük az itthon előkészített vármaketteket, melyek csak újrahasznosított anyagokból készültek.
Délután megnéztük a Selmecbánya közelében lévő Szentantali Koháry-Coburg kastélyt. Ez a barokk kastély teljes épségben vészelte át a történelem viharait. Díszes termeiben bútorkiállítást láttunk, melyek egy része eredetileg is a kastélyhoz tartozott.
Az épület érdekessége, hogy a naptári évre utaló szimbólikát használtak a tervezésben, a 365 ablak mellett 52 terem, 12 kémény, 7 árkád, és négy bejárat lett kialakítva.
Selmecbányáról egy másik bányavárosba, Körmöcbányára buszoztunk, ami szinte már az otthonunk volt. Megnéztük a gótikus stílusú Szent Katalin-vártemplomot ami Körmöcbánya szimbóluma, és a város szinte minden pontjáról jól látható.
Itt Körmöcbányán megnéztük még Károly Róbert pénzverdéjét, ami az Európai Kulturális Örökség része. A körmöcbányai pénzverde az egyik legrégibb olyan intézmény nemcsak Európában, de az egész világon, amely folyamatosan működik hét évszázada.
Útban a szállás felé megálltunk Besztercebányán és tettünk egy sétát a belvárosban.
Málnapataki szálláshely: A szálláson kedvünkre szórakozhattunk az alagsorban található bárban illetvea játékteremben is. Bármikor visszamennénk.
Harmadik napon először Krasznahorka várát látogattuk meg. Ezt a felvidéki erődítményt a legszebb középkori várként tartják számon Szlovákiában. A várat 13. század második felében a Csetneki és Máriássy család. 2012-ben egy hatalmas tűzvész elpusztította a tetőszerkezetet, helyreállítás még most is zajlik, a vár majd csak 2020-tól lesz látogatható, ezért egy rövid túrát tettünk a vár körül, majd tovább mentünk a Betléri Andrássy kastélyhoz.
Ez a kastély a történelmi Magyarország egyik legnagyobb épségben fennmaradt, eredeti bútorokkal berendezett kastélya. Az Andrássy család 1945- ig lakta a kastélyt és az államosítás után az eredeti berendezést megtartva rögtön múzeum lett, így kis időutazás volt a kastély termeiben tett látogatás hiszen nagyrészt eredeti 1700-as, 1800-as évekből származó bútorokkal, berendezési tárgyakkal, műtárgyakkal, festményekkel berendezett szobákban tulajdonképpen beleláthattunk az Andrássyak főúri mindennapjaiba. Nagyon szép volt.
Betlérről Rozsnyóba mentünk tovább, ahol felmásztunk a főtér közepén álló reneszánsz őrtoronyba. Ezt a tornyot a töröktől való félelmükben építtették a rozsnyóiak. A 38 m magas torony 1766-ban leégett, s a helyreállításakor eredeti fölső részét körfolyosóval és zsindelytetővel pótolták.
A negyedik napon Lőcsén, Késmárkon és Poprádon voltunk. Lőcsén indítottuk a napot egy sétával. Láttuk a középkori belvárost, a városházát.
Késmárkon megnéztük Thököly- várat. A kiállításon megismertük a vár történetét és láttuk az első magyarországi röntgen készüléket.
Utána elsétáltunk a két egymás szomszédságában álló késmárki evangélikus templomhoz. A nagyobb, feltűnőbb, újabb épület a 19. században épült. Vörös kupoláját jól látni a város körüli dombokról.
Magyar szempontból nevezetessége, hogy itt található Thököly Imre sírja. Az úgynevezett újtemplom mellett áll, egy kívülről vakolt fatemplom, mely az Unesco épített kulturális világörökségének részét képezi.
Úton Poprád felé megcsodáltuk a Magas -Tátra csipkés csúcsait és a Poprádi-tavat.
Poprád legszebb és történelmileg legjelentősebb része Szepesszombat. Itt is sétáltunk egyet, és megcsodáltuk a jellegzetes szepesszombati polgárházakat, melyeknek ismertetőjele a magas, zsindellyel fedett, hatalmas, kiugró, oromzatos kontytető. Ezeket tímár-házaknak hívják.
Az ötödik napot Kassán töltöttük. Kassa a Felvidék hajdani kulturális központja magyar történelmi emlékekben nagyon gazdag város. Többünknek ez a város tetszett a legjobban. Én személyesen visszamennék, mert úgy érzem még nem láttam mindent.
A város legfőbb látnivalója a kassai dóm 13. századi alapokra épült. Legnagyobb építettője Zsigmond és Mátyás király voltak a legszebb részek az ő uralkodásuk alatt épültek. Sok tűzvész után jelenlegi formáját Steindl Imre, aki a budapesti Parlament tervezője, 1877-96 között alakította ki. Ekkor épül az északi hajó alá a Rákóczi-kripta, nemzeti zarándokhelyünk.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem több szálon is kötődik a városhoz, a székesegyház kriptájában temették újra és egykori törökországi házát is felépítették. A rodostói ház Kassa magyarok által egyik leglátogatottabb nevezetessége. Rákóczi fejedelem rodostói házának a pontos másolata, a középkori városfal mellett, a Hóhérbástya udvarában áll. 1943-ban építették fel .
Bent tárlatvezetéssel néztük meg a kiállítást. A kiállítás Rákóczi mindennapjait, személyes tárgyait és e mellet Rodostó keleti világát is bemutatja. Nagyon megható volt az amikor az idegenvezető a kitartásról, a magyar föld szeretetéről, és Rákóczi hazafiasságáról beszélt.
Ez mindannyiunkat nagyon megérintett.
Nagyon jól éreztük magunkat!
Köszönjük a lehetőséget és a figyelmet!
http://www.aranykezoktatas.hu/fajlok/2019/04/hatartalanul2019.pdf
Szerző: aranykez | jún 21, 2017 | Határtalanul Projekt
Beszámoló
Aranykéz Gimn. Szakgimn. és Szakközépisk. – Kájoni János Szakközépiskola
Határtalanul! Program Együttműködés – Erdélyi út
Téltemetés-tavaszvárás, népszokások határon innen és túl!
Iskolánk az Aranykéz Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola a Határtalanul program
keretében már több sikeres pályázatot nyújtott be. Erdélyi partneriskolánk a csíkszeredai Kájoni
János Szakközépiskola diákjai tevékenyen részt vállaltak mind a tavalyi mind az idei jubileumi
eseményeken. Az idei tanévben is aláírtuk velük a partnerségi nyilatkozatot a kölcsönös jövőbeni jó együttműködés reményében. Az idei év témáját a „Téltemetés, tavaszvárás hagyományok, népszokás, határon innen és túl” témakört, a Határtalanul program keretében vállaltuk közös
projektként feldolgozni, az erdélyi iskolával közösen. Előkészítésként iskolánk 2017. június 26-30-ig meglátogatta Csíkszeredán partneriskolánkat, ahol gyerekeink farsangi népszokásokat elevenítettek fel csiki-székely táncház keretében és álarcokat készítettek közösen. Ezt követte a partneriskola látogatása 2018. március 6-10-ig, amikor a két iskola a projekt zárásaként közösen valósította meg a szépészeti szakmai versenyt, melyen erdélyi gyerekek is indultak.
Az idei évben kibővült Szépészeti szakmai házi versenyünk, mivel a versenyt meghirdettük
régiónkban más szépészettel foglalkozó iskolákban is, ezekből az intézményekből, összesen négy
iskolából érkezett nevezés pl. a Győri Kossuth Szakgimnázium és Szakközépiskolából, a
székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskolából, továbbá az erdélyi partneriskolánk a Kájoni János Szakközépiskolából is. Az idei verseny témái Szépség és a szörnyeteg volt a 13-14. évfolyam, ahol összesen 9 egyenként 3 fős csapat indult. Illetve a Sportosan elegáns a 9-12. évfolyamon, ahol 10 csapat mérte össze a tudását. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezhettek, fodrász – kozmetikus – modell személyében. Külön kategóriaként meghirdettünk Kézápoló és körömdíszítő versenyt is, ahol 8 tanuló indult körömdíszítő kategóriában, a téma az Édességek voltak.
2017.06.25-29
Szállás: 3 éjszaka a Szelló-szállóban Csíkcsomortánban. www.szelloszallo.hu. 1 éjszaka az Aragonit Panzióban, Korondon
Utazás: Csavargo Trans SRL, www.csavargo.ro
- nap, június 25, vasárnap
Indulás: 07.00, a Buszpályaudvartól, a Hatpöttyös étteremtől
11-12: a Debreceni Református Kollégium Múzeumának meglátogatása útban Csíkszereda felé. Arany János kéziratainak, személyes tárgyainak megtekintése
19.30: vacsora Erdőszentgyörgyön, a Vass Panzióban, a főút mellett, szemben a Rédey-kastéllyal, melynek külön érdekessége, hogy férjhez menetele előtt itt élt gróf Rédey Klaudia, II. Erzsébet brit anyakirályné üknagyanyja.
22.30: érkezés Csíkcsomortánba, a szállásunkra
- nap, június 26, hétfő
9.30: indulás
10-10.30: a Csíksomlyói-kegytemplomban a félezer éves, fából készült Mária-kegyszobrot tekintjük meg
11-12: a történelem előtti idők hiedelemvilágába repítenek vissza a csíkrákosi Táltos-templom
titokzatos külső falfestményei – megtekintjük az erődtemplomot
12-13: ebéd Csíkrákoson, a Cserekert Fogadóban
13.30-15.30: a Mikó-vár vártörténeti, néprajzi kiállítása és a skanzen megtekintése a vár mellett
15.45-től: partneriskolánkba látogatunk. Farsangi fánkot és kürtős kalácsot készítünk, majd táncházas mulatságon veszünk részt.
19.30: szállás, vacsora
- nap, június 27, kedd
7.15-8: reggeli
8: indulás a gyönyörű Gyimes-völgybe
8.30-13: Bükklokára, a Piposz-tanyára megyünk, ahol szekerek várnak ránk. A Kárpátok gerincén kell átkelnünk, hogy a Kárpát-medence egyik legvadregényesebb fekvésű falujába érjünk. Kostelek az úti célunk, amely szekérrel innen 10, busszal 70 km. A 700 lelkes település egyszerre gyimesi és moldvai, hiszen gyimesi csángók lakják, de már Moldva területén található. Vadregényes úton, folyóvölgyben, fenyves rengetegben vezet utunk, melynek végén finom bográcsossal, helyi házi termékekkel (házikenyér, sajt, orda, túra, húsfélék), jóféle pálinkával és pánkóval várják a megfáradt vendégeket.
13-14.30: kézműves mesterségeket próbálunk ki
14.30-16.30: az iskolán kívüli magyaroktatás helyszínén, a Magyar Ház csűr-előadótermében a Felszállott a páva versenyben 2014-ben és 2015-ben is elődöntőig jutó híres hagyomány-őrzők, a Szellő Tánccsoport utánpótlás gárdájának fergeteges bemutatóját tekintjük meg, élőzenével. Az iskolán kívüli magyar oktatást folytató tanárok által koordinált, hátrányos helyzetű családokat segítő gyermekétkeztetési programot támogathatjuk pénz- vagy élelmiszer adományainkkal (ruhára, könyvre nincs szükség). A fellépő gyerekeknek, fiataloknak vihetünk ajándékokat is, édesség, füzet, írószer, bármi, ami hasznos és jó, örömet szerez. Utána séta a faluban: az 1987-ben boldoggá avatott, az első világháborúban Kosteleknél megsebesült P. Rupert Mayer emlékhelyéhez gyaloglunk.
Mellette látjuk a történelmi Magyarország egy másik határkövét is. Innen egy kis gyaloglással elébe megyünk a buszunknak, majd visszaindulunk Csík felé.
17.30-18.30: az ezeréves határ látnivalóit keressük fel. Gyimesbükkön, a Rákóczi-várról pazar kilátás terül elénk Ó-Romániára és a Gyimes-völgyre. Látjuk az egykori karantén romjait és a hozzá tartozó Kontumáci-kápolnát is, valamint a legendás 32-es határvadászok világháborús állásait.
19.30: szállás, vacsora
E napon végig helyi vezető tartott a csoporttal.
- nap, június 27, szerda
8.30: indulás
9.15-12.15: Szováta, fürdőzés a Medve-tóban
12.30-13.45: szabadidő, rövid városnézés
14.15-15.15: vásárlási lehetőség, nézelődés Korondon
16-18: Parajd, sóbánya
18.30: szállás, vacsora (Korond)
- nap, június 27, szerda
Séta Szovátán. Hazautazás. Út (időeltolódás -1 óra): 10 óra.
Erdély képek
Szerző: aranykez | aug 11, 2016 | Határtalanul Projekt
2019. évben elnyert pályázatunk: HAT-19-02-0006
2019. évben elnyert pályázatunk: HAT-19-03-0008
2020. évben elnyert pályázatunk: HAT-20-02-0016
A projekt leírása: az iskolánk Aranykéz Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola fennállásának 15. évfordulójára szervezett jubileumi programsorozat záróakkordja az erdélyi Csikszeredáról Kájoni János Szakközépiskola tanulóival létrejött közös projekt, amelyet a Határtalanul pályázat keretében valósítottunk meg. (tovább…)
Szerző: aranykez | jún 19, 2016 | Határtalanul Projekt
2016. május 24-28. Székesfehérvár
2016. május 24.
Délelőtt találkoztunk az erdélyi partneriskola diákjaival és tanáraival, a szakoktatókkal. Ünnepélyes fogadásuk az iskolában történt, ahol a Diákönkormányzat elnöke és egyik tagja köszöntötte a vendégeket, mesélt nekik a mi diákéletünkről, programjainkról, versenyekről. Illetve az igazgatónő előadást tartott Székesfehérvár történelmi és kultúrtörténeti jelentőségéről, a koronázó város műemlékeiről, látnivalóiról, jelenlegi geopolitikai, földrajzi, gazdasági, munkaerőpiaci helyzetéről. Az ezeréves Székesfehérvár mind több arcát próbáltuk vendégeinknek megmutatni.
Délután a diákok városnézés keretében művészettörténet és kommunikáció szakos kollégák kíséretében és diákok kiselőadását követően ismerkedtek Székesfehérvár kulturtörténetével és művészettörténetével. Meglátogatták a Bory várat, ott képeket készítettek, amely a záró esemény részét képezte.
Este a hazai magyar kozmetikai ipar újdonságaival ismerkedtek, a magyarországi hajviseletek, divat trendek , divatbemutatók volt a téma. A diákok kiselőadásokat hallgattak meg, videókat néztek meg és divatbemutatókat követtek végig a smink, frizura tekintetében.
2016. május 25.
Délelőtt Mezőföld és Székesfehérvár zenetörténetével ismerkedtek a vendég diákok, egy rövid zenei előadás a verseny ünnepélyes megnyitójának és a kiállítás (fotókból és festményekből) megnyitójának is részét képezte.
Délután a Velencei tó környékén levő élőhelyeket vették sorba, Pákozd Sukorón a Velencei tavat csodálták meg, Pákozdon ellátogattak a katonai emlékparkba és honismereti előadásokat hallgattak meg a pákozdi csatáról és a 48-49-es forradalomról. Ezt követően a Velencei tó természeti környezetével ismerkedhettek meg, hajós madárlestúra keretében.
Este élménybeszámoló, fotók rendszerezése volt soron, a projekt során készült fotókat néztük át és előkészítettük a fotókönyv számára.
2016. május 26.
Délelőtt az iskola fodrász-kozmetikus tanműhelyében folyt a versenyfelkészítés, az alapanyagok, kellékek, ruhák, eszközök kiválasztása, rendszerezése, utolsó simítások. Szakmai megbeszélés, az értékelés szempontjai, elemzések.
Délután látogatás Csákberényben, a Faluház megtekintése, a helyi viseletek, hajviseletek, díszítő elemek vizsgálata, összevetése a vértesalja népviseletének a székely népviselettel.
Este hajfonások, ünnepi előkészületek történtek, a hazulról hozott népviselet rendbe tétele, vasalása, csizmák, cipők tisztítása. Lazítás a verseny előtti hajrában.
2016. május 27.
Délelőtt látogatást tettek az erdélyi diákok a verseny helyszínén, táncos főpróbát tartottak, 10 órától körömdíszítő versenyen vettek részt a helyi diákok körében, 12 órától hajfonás verseny volt a 9-es évfolyamon tanuló diákoknak szakoktatók vezetésével.
Délután 14 órától kezdődött a nagy verseny a Tavasz Színei elnevezésű komplex full beauty kategóriás szépészeti szakmai verseny. Mely szakmai verseny keretében a vendég diákok székely csiki táncokat, dalokat és nép játékokat adtak elő, a helyi diákok énekeltek és a megnyitót követően a háromfős csapatok (fodrász-kozmetikus-modell) hozzáláttak a versenykiírás megvalósításának. A megadott téma a tavasz színei voltak, ennek jegyében kellett a csapatoknak egy összehangolt, önálló kompozíciót készíteniük az iskola aulájában berendezett versenyhelyszínen.
Az öttagú zsűri szakemberekből állt, volt köztük kozmetikus és fodrász szakoktató, mester, körömépítő és sminkmester illetve a Vállakozók Országos Szövetségének Fejér Megyei elnöke volt a zsűri elnöke. A külsős, objektív zsűri pontozásos módon döntött, azonban a közönségnek is volt lehetősége a kedvenceire szavaznia.
Este a díjkiosztás és értékelés 18-kor kezdődött, a díjak átadását, eredményhirdetést követően a zsűri tagjai szakmailag is értékelték az elkészült alkotásokat, a fotós hallgatók pedig számos fotót készítettek az elkészült művekről. Az estét egy közös buli zárta.
2016. május 28.
Délelőtt 10-kor a kiállítás megnyitóval zárult a közös projekt. A Szabadművelődés Házában az Aranykéz aranykezű oktatói Kántor Mária ékszertervező, kozmetikus szakoktató, Szentes Ottokár festőművész, rajz és művészettörténet tanár és Rostásy Szabó Mihály fotográfus, szakoktató, mindannyian az iskola oktatói műveiből nyílt egy gyűjteményes kiállítás, amely június 15-ig látogatható. A kiállítást Horváth Mihályné a Viziváros városrész önkormányzati képviselője nyitotta meg, ünnepélyes szavakkal méltatta az alkotókat és 15 éves iskolánkat. A megnyitón a Csíkszeredában gyakorolt és ott már előadott zenei műsort adták elő a diákok. Ezt követően közösen elénekeltük a székely himnuszt.
Délután a kiállítás megnyitót követően svédasztalos, hidegtálas fogadással kedveskedtünk vendégeinknek. Melynek során erdélyi vendégeket, helyi vendégeket, a sajtó képviselőit, a helyi média munkatársait, a polgármesteri hivatal képviselőit, a városi elöljárókat és a diákokat illetve az őket kísérő tanárokat az iskola catering keretében látta vendégül. A vendéglátás szakos tanulóink (szakács, pincér, cukrász, falusi vendéglátó) segédkeztek a felszolgálásban, a diákok által elkészített székelyföldi és székesfehérvári kulturális, történelmi és művészettörténeti beszámolókat meghallgattuk, azokat értékeltük. Nem maradt már hátra csak a könnyes búcsú és az erdélyi vendégek hamuba sült pogácsával való útra bocsájtása.
Vendégeink hazaféle még útba ejtették Budapestet, és a budai Várat, ahol a Mi magyarok kiállítást tekintették meg, illetve ellátogattak a Terror Házába és az Andrássy úton tovább haladva, megtekintették a Hősök terét is. Élményekkel gazdagon zártuk a közös projektet, jövőre veled ugyanitt! hangzott a felhívás, reméljük lesz alkalmunk folytatni a megkezdett szakmai munkát és gyümölcsöző együttműködést, amelyből mindkét fél csak profitálhat.