Hegesztő OKJ képzések
Székesfehérváron és Veszprémben
Hegesztő képzés indul OKJ és nemzetközileg elismert Europass oklevéllel!
Kevés a szakképzett hegesztő szakmunkás, sok a marketinges és a pénzügyes
„Továbbra is nagy gondot jelent, hogy a gazdaság igénye és a szakképzés között komoly eltérések vannak, alig akad jelentkező például gépi-forgácsoló, géplakatos, hegesztő, szerkezetlakatos, villanyszerelő, mechatronikai műszerész, ács-állványozó, pék, egészségügyi, vagy akár textilipari szakmákra. A kiemelten támogatott szakmák körében kellene elkölteni a decentralizált forrásokat, az új forráselosztás szerint ugyanis 2010-ben előre láthatólag 3,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra a munkaerő piaci alap képzési részében.” nyilatkozta Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.
(ezt a pénzt a munkaadó saját munkavállalója képzésére is fordíthatja)
„Muszáj egyfajta markáns átrendeződést végrehajtani a fizikai szakmák és az úgynevezett ügyintézői szakmák között.”
Hegesztő tanfolyam azoknak az alapfokú iskolai végzettségű fiataloknak ajánlott, akik jó kézügyességgel rendelkeznek, jó műszaki érzékük és áttekintő képességük van
A 10 hónapos hegesztő képzés ideje alatt a hallgatók informatikai, munkaszervezési és tervezési, gépészeti technológiai, hegesztési elméleti és gyakorlati alapismereteket sajátítanak el és mestertől leshetik el a gyakorlati fogásokat.
A hegesztő órák ideje heti egy alkalommal 15.00-19.00 között hétköznap és
heti 1 alkalommal gyakorlat.
A hegesztő képzés ára tartalmazza a regisztrációs díjat, a jegyzetek költségét, a kötelező orvosi vizsgálat díját,a tanműhely használati díját, a képzés során felhasznált anyagok költségeit, a modulvizsgák díjait:
15.000Ft regisztrációs díj beiratkozáskor fizetendő, majd ezt követően 10 x 28.000Ft-os havi részletben tudod befizetni
A hegesztő szakmai vizsga díja 50.000Ft, melyet a vizsga előtt 1 hónappal kérünk befizetni.
A hegesztő szakmai vizsga sikeres letétele után (mely gyakorlati, szóbeli és írásbeli vizsgarészekből áll) az Országos Képzési Jegyzék szerinti, OKJ 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítést szerezhetsz.
Kérj részletes tájékoztatást hamarosan induló hegesztő tanfolyamunkról!
